Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

100 fallosz rövid története

Lassan tíz éve gyűjtögetem a sztorikat, jegyzetelek, analizálok, levelezek, egyszóval írom a 100 fallosz rövid története című kötetemet. Miért pont 100? Mert olyan nagyon egész! A regény is egész akar lenni, mint az élet. Természetesen kapcsolatokról, mély vagy éppen felszínes érzelmekről írok. Az egyedüllétről, a családtalan sorsról, a nevetésről, a saját magamba vetett, megrendithetetlen bizalomról, életről és tapasztalásról. A történetek elmesélnek mélyfilozófiai téziseket, de érzelmes és naturális szexmeséket is, mindemögé olyan jó odatenni a pszichológiát, a társadalmunkat és a szerelmet. A történet a 80-as években kezdődik, de a mesék amelyek köré szőttem napjainkban történnek. Tanulságos lesz? Más. Furcsa? Lehet, de nem minősít. Szeretném kipróbálni rajtatok 30+os nők, hogy megtudjam, érdemes-e belehúzni, 33 évesen végre éretten befejezni, kiadót keresni és megvalósítani az álmaimat vagy... menjek férjhez és szüljek négyet? Mától hetente egy alkalommal, részéletekben megosztok veletek egy történetet a 100-ból, olvassatok, hogy 2012 legrövidebb napján már a kezetekbe tudjátok fogni papír alapon is. Figyelem: Az itt bemutatott történet és szereplői csupán a fantázia szüleményei, a valósággal semmilyen párhuzamba nem állíthatók.


Mélytorok

2012.01.12. 00:11 :: trapphenci

Gas azzal, hogy egyre több mindent mutatott meg az életéből, a lány is igyekezett lépést tartani. Sorra összehozta a barátaival, bár sokat dolgoztak mindketten, igyekeztek tartalmasan eltölteni a szabadidejüket, olyan emberekkel, akiket szeretnek, így hát azon felül, hogy minden létező kötelezettségeken - munkán és gyereken - kívüli időt együtt töltöttek, a barátaik közé is egymás mellett kerekezve mentek. A vasárnapi összeölelkezéseket követő nap a “hétfő-felejtő”, szerdánként dzsessz koncert, csütörtökön havonta egyszer-kétszer egy zárt körű klubban a legközelebbi barátaival ettek-ittak, minden más napon egymásba fonódva voltak, esetleg vendéglátást rögtönöztek Percinél, akihez Gas a kulcsátadást követő napokban beköltözött. Közeli barátok fordultak meg a tetőtéri kis lakásban, emberek, akik közel álltak Gashoz, ismerték életét és ezt a kettősséget csodálkozva nézték, bíztak benne - és ezt ki is fejezték - hogy ezúttal másként lesz és végre pontot tesz Gas az évek óta tartó perfid kapcsolatot lezáró mondat végére és a saját életét éli, nem Ebuét, aki megálmodott valamit, amibe ő nem tud beleilleszkedni. Percivel a legtöbbjük rögtön az első találkozásokat követően bizalmas kapcsolatot alakított ki, mint minden, a jövőjében bizonytalan ember, ő is sok-sok kérdést tett fel a férfi barátainak, hogy az épp álmodott jövőjükről kicsit konkrétabb képet kapjon. Egy ilyen baráti beszélgetés során tudta meg Perci, hogy milyen hosszú időn át, fondorlatoskodott Ebu, hogy végül elérje célját. Megdöbbentette a tény, hogy az általa zseninek tartott, elképesztő jó elvrendszerrel rendelkező embert így csőbe húzták. Tipikus történet, ami egy szerelemmel kezdődött, majd kapcsolattá alakult, végül csak az egyik akarata teljesül: szaporodtak, ezzel csapdába tartva a másikat. Ebu az általa elmondott vizsgálatok alapján nem eshetett volna teherbe, a barátok, Gas, mindenki úgy tudta, hogy a teherbe esés kockázata minimális. Az áldatlan állapotot kettejük között mégsem ez okozta - hiszen Gas gyereket sem és családot sem akart még -, hanem az, hogy mást akartak az élettől, így többszöri nekifutás után szakítottak, majd néhány hétnyi mosolyszünetet követően, egy részeg éjszakán felelőtlenül összedugtak. A történet mesélők szerint ennyi történt, nem volt vágy, szerelem, csak egy búcsúszex, amikor Ebu végérvényes biztosítékot szerzett magának Gas életében, azóta bármit megtehet.

Perci kérdezett és várt. Sokszor nem kapott konkrét válaszokat a férfitól, leginkább az anyagi kötelezettségek - svájci frank -, valamint valami titokzatos, de meglehetősen baljós jövőkép volt az, amivel magyarázta lehetetlen kettős életét, azt, hogy miért nem vállalja a valóságot Ebu előtt. Nyilvánvaló volt, hogy érzelmi zsarolás áll a háttérben, de a lány csak annyit tudott hosszú-hosszú beszélgetések után leszűrni, hogy Gas fél attól, hogy a gyerek anyja eléri valamilyen módon, hogy távol tartsa tőle a fiát. Perci ismeretei nyilvánvalóvá tették számára, hogy ez irreális félelem, de belátta, hogy nem tud teljes empátiával fordulni az ügy felé, hiszen se gyereke, se hasonló tapasztalata nincs, csak azt tudja, hogy milyen volt gyerekként harcban álló szülőkkel élni. Teljes mértékben, minden ilyen kérdésben átengedte a férfinak a döntést, nem tanácsolt, nem javasolt, nem kért, nem hisztizett, nem sírt, nem követelt, nem akarta kisajátítani magának a férfit és, ami a legfontosabb, nem zsarolta meg őt. Szerette. Az életét, amilyen olyan, de az övé, oda állt mellé és segít neki, bevállalta, amikor befogadta az otthonába, amikor az első bevásárlás költségein megosztoztak, amikor először intézte a férfi félhivatalos ügyét...

A projektmunka a reptéren Gasnak feszes tempót diktált. Hónap közepe volt, amikor a reggeli készülődés közben a férfi idegesen csapkodni kezdte a laptopja billentyűzetét, és elfojtva szitkozódott. Perci leforrázta a napindító teafüvet a férfinak, majd leült mellé a kanapéra:
- Mi a baj? - kérdezte, miközben megcsókolta a férfi kerek koponyáját.
- Áh, semmi. Nincs jövő! - mondta a szokásos csüggedt megállapítást, Gas.
- Segíthetek?
- Lehet. Tegnap lejárt a határideje a havi törlesztőrészlet befizetésének. Nincs a számlámon pénz, csak az euró a szekrényben. Indulnom kell, különben elkések, így esélyem sincs bankolni!
- Váltsak neked pénzt és tegyem a számládra? - próbálta kitalálni Perci, hogy tudna segíteni.
- Nem jutok előrébb, rögtön Ebu számlájára kéne utalni, ő fizeti be.
- Elutalhatom neki is... - fel sem merült Perciben, hogy a neve szerepelni fog az utaláson.
- Megtennéd? Annyira szar ez így...
- Felnőtt emberek vagyunk, nyilván segítek. - felállt, kinyitotta a budoárját és kivette a férfi fizetésének nagy részét és átnyújtotta neki:
- Mennyit váltsak?
- Ezt válts be és erre a bankszámlszámra utald, kérlek - majd lehajtotta a teáját, hosszan megcsókolta a lányt, lekapta a bringáját a az előző este felszerelt bringatartóról és már kerekezett is ki a városból, közben azon agyalt, hogy hogyan fog ebből kimászni...

Néhány perccel kilenc előtt, egy nő libbent be egy körúti bank üveg ajtaján, ahol ő volt az első ügyfél, így rögtön a pénztárhoz ment:
- Szeretném ezt forintra váltani, azt pedig elutalni erre a bankszámlára.
- Rendben, a személyi igazolványát kérem szépen.
- Szükség van rá? 
- Enélkül nem tud utalni - válaszolt kissé meglepetten az ügyintéző. 
- Szeretnék diszkrét maradni, nem akarom kínos helyzetbe hozni a társamat... - kezdett bele a helyszínt, és a téma pikantériáját tekintve egyáltalán nem helyénvaló történetbe. Viszont az bankár csaj rögtön megértette a szituációt, de el kellett utasítani a névtelen utalást, erre nem volt lehetőség. Perci egy pillanat türelmet kért, kiment a bank előterébe és izgatottan tárcsázta Gast. 

- Halló! - szólt bele meglepetten, de örömmel a férfi.
- Nem tudok utalni, meg kell adnom a nevemet, ott lesz az utaláson! Botrány lesz!
- Ha botrány lesz, hát botrány lesz!
- Komolyan mondod? Utaljam el a pénzt? Nem bánod, ha kiderül, hogy melletted állok?
- Muszáj elutalni, már így is késésben vagyok.
- Rendben, akkor most elutalom, este találkozunk, csókolózlak!
Letették a telefont, majd Perci elképesztően csillogó szemekkel ment oda pénztárhoz, és készségesen átnyújtotta a személyi igazolványát, elutalta a pénzt, majd a késő őszi napsütésben hazatekert, azzal a jóleső érzéssel, hogy lassan, de biztosan felvállalja Ebu előtt is a férfi ezt a kapcsolatot és elkezdhetnek az álmaik szerint élni.

Már sötét volt, amikor Gas kotorászott a kulccsal, Perci felugrott íróasztalától, elément, ránézett és tudta, hogy minden rendben, a férif mosolyogva megölelte, megcsókolta, a lány alig akarta elengedni, a kabátját és a mindig hátán lávó zsákot - amiben az életmentő szettje volt - is épp csak ledobta, de Perci kezei már a pulóvere alatt voltak, orra rátapadt a férfi nyakára és szívta magába az egész nap összegyűlt hormonok illatát.
- Koszos vagyok, rengeteget dolgoztam ma, gyere zuhanyozzunk le!
- Imádom az illatod! - nyúlt rá Gas farkára, amire rögtön rátekeredtek az ujjai, kemény volt, nagyon kemény, pedig még egy perce sincs, hogy belépett az ajtón. - Neked mindig kemény a farkad?
- Mmmhhhááá.... - mosolygott a férfi egyenesen - hááát, ha veled vagyok...!
Mit tehetett volna ebben a helyzetben egy olyan nő, aki végtelenül rajong a szexért és az előtte álló férfiért? Letérdelt és szerette. Miután kigombolta a nadrágjának a sliccét, lehúzta az alsónadrágjának a peremét, Gas farka szinte kiszabadult a fogságból, egyenesen a lány szájának irányítva a makkját. Perci leengedte a kezeit maga mellé, ajkai közé vette Gast és kizárólag a makkjával játszott, csókolózott vele, majd nagyon kicsi távolságokat megtéve mindig jobban rácsúszott fejével a farkára, a végén elérte a garatját és egy hirtelen jött vágynak engedve, kitárta a száját - mintha csak gégésznél lenne - és lassan, finoman szó szerint lenyelte a férfit, aki összerándult és gyönyörében csak ennyit mondott:
- Nem hittem el, hogy létezik ilyen! Imádom!
A lány, míg bírta egy levegő vétellel, mélyen a torkában hagyta a férfit dobogni, majd kipirult arccal felemelkedett és a lépcső felé vezette, hogy felcsábítsa az ágyba. Amikor elérték a hatodik lépcsőfokot Gas már nem bírt az ösztöneivel, megfogta a lány kerek fenekét - aki megállt, félig hátrafordult -, lehúzta róla a farmert és megcsókolta a meztelen bőrét, sosem hordott bugyit... Ettől végképp megőrült, a lány előtte állt, Gas hátulról átkarolta a csípője magasságában, majd jobb kezével alányúlt, ballal a határa gyakorolt nyomást, hogy előrehajtsa a törzsét, feneke, puncija közelebb kerüljön. Értette a férfi minden mozdulatának a instruációját, így hát készségesen lehajolt előtte, aki előtt feltárult a fényesen csillogó, rózsaszín hús, ahol először játékosan megnyalta, majd felállt és egy lépcsőfokot feljebb lépve, szó szerint beakasztott Percinek. Nagyon lassan mozgott a lányban, miközben az terpeszállásban, kétréthajtva szívta be a levegőt a fogai között, nyögött, ki akart nyúlni, a férfié akart lenni, érezni akarta a súlyát. Miután lépcsőfokról lépcsőfokra húzta felfelé a farkánál fogva, nem akarta hamar kivégezni, ki akarta élvezni az utolsó erejét is. Amikor az ágyhoz értek, a lány hirtelen megfordult, kicsúszott a hús a húsból és kihívó pillantást vetett a férfira:
- Mielőtt belépsz, hadd lássam mit hoztál! - Játszotta az úrnőt, mint akihez épp ebben a pillanatban érkezett egy alattvalója, és újra letérdelt a férfi elé. Bal kezébe vette a farkát, jobb tenyerét felfelé fordítva óvatosan ráhelyezte a férfi gömbölyű golyóit, két leghosszabb ujjával az anusza körüli érzékeny bőrt simogatta, körbe-körbe. Imádta kényeztetni a férfit, rajongott érte, gyönyörű teste volt és imádta megérinteni. Még soha nem nyűgözte le ennyire egy test. Jól kidolgozott tricepsz és bicepsz, széles váll, háromszögre emlékeztető felsőtest, bordázott hasfal, keskeny csípő és azok a szívalakú vádlik! Amikor szopta a férfit, érezte az örömét és maga körül a flowt, azt a meghatározhatatlan, időtlen érzést, ami az együttléteik során mindig jelen volt. Szerelmes volt, nem tudta, hogy ilyen is lehet a szex. Gas nem bírta tovább, rátette a kezét a fejére és még egyszer finoman ráhúzta a lány ajkait a farkára, érezni akarta a torkát, a benne akart lenni ebben a nőben. Az ezt követő megsaccolhatatlanul kavargó percek, órák során ez többször is megtörtént, egyben voltak. 


A hétvége megint távol vitte a férfi testét, de Perci folyamatosan vele volt. Sok mindent megbeszéltek, ismerik egymás álmait, ezek mostantól közös álmok, most már csak várni kell, hogy alkalom és lehetősége is legyen Gasnak tiszta vizet önteni a pohárban és egy olyan életet kialakítani gyermeke anyjával ahol legtöbb figyelem a legkisebb és legfontosabb emberre irányul, a fiárara, Ventele-re.

Hogy Perci bizonyságul szolgáljon, hogy mennyire komolyan gondolja a közös gondolkodást, mindannyiuk sorsáról, hogy Gason keresztül megkérte Ebut, hogy küldjön neki árajánlatot, hogy mennyiért dolgozik vágóként - tudta a férfitól, hogy korábban kitanulta a nő ezt a szakmát -, akire a lánynak új projektjében volt szüksége, hát úgy gondolta, hogy jobb ha felebarátainak ad munkát, mint idegeneket. Az volt ugyanis az elképzelése, amit Gasnak is felajánlott, hogy a közös anyagi és lelki gyarapodás érdekében az összefogást fogja segíteni, nem a széthúzást. Van egy gyermek, egy alakuló személyiség, akire mindennél több figyelmet kell fordítani, van egy elhagyott nő, aki kijátszotta egy férfi bizalmát, aki közben megtalálta azt a nőt, akit mindig is keresett és, aki hajlandó volt elfogadni az életét, segíteni abban, hogy jobbá tegye azt. Mivel a hétvége újra az online kommunikációt hozta előtérbe, ezért chaten és e-mailben egyeztettek a jövőjükről. Előbb-utóbb be kellett következnie annak a péntek esti eseménynek, Ebu beleolvasott Perci e-mailjébe, amiből világosan kiderült számára egy aláírásból, hogy milyen viszonyban van a férfival. Néhány órával azután, hogy ez a tény kitudódott, Perci egy kínzó érzelmekkel teli levelet kapott, amelyben arra kéri a férfi, hogy a facebookon fellelhető ráutaló jeleket tüntesse el.

Rázkódó vállakkal üvöltötte bele Perci a monitorba a kérdést: - Miért én tűnjek el?!?!?! Miért tőlem kéred ezt? Miután vett néhány levegőt és végiggondolta a szituációt levelet írt az éjszakába:

"Gondolom, sőt tudom, hogy tisztában vagy vele, hogy képtelen vagyok hazug módon élni, mert ezzel csak másokat bántok. Becsapok. Átverek. Nevezzük bárhogyan is, rengeteg szavunk van rá. Azt is tudod, hogy milyen megoldási metodikában gondolkodom veled kapcsolatban. Ebu nagyon-nagyon régen tud a létemről. Egyszerűen nem akar vele szembenézni. Nekem ehhez, mondhatnám, hogy semmi közöm, de ez csak annyiban igaz, hogy én nem tehetek semmit. Nem ülhetek le vele dumálni, mielőtt te eldöntöd, hogy milyen sorrendben, hogyan tedd meg azokat a lépéseket, amik tartósan jobbíthatják az életünket.
Hétközben Ebuostromol, hétvégén meg én okozok lelkifurdalást, közben, akinek a leginkább oda tudod magad adni érzelmileg, még nem tud veled kommunikálni. Tágítsd ki a határokat, ez az egyetlen megoldás.Nincs más választás ugyanis. Mármint racionális, észérvekkel, érzelmekkel, minden lehetséges motiváló tényezővel megtámogatott megoldási metodika. Nem mondtam ki, mert félek instruálni, de ha elvállaltalak, akkor ez elkerülhetetlen, hiszen veled vagyok, az meg már majdnem olyan, mintha én te lennék.

Az elmúlt két hónapban nem csak igyekeztem, de magamévá is tettem az empátiát a helyzeteddel kapcsolatban. Benne élek az életedben. A gondjaid az enyémek is, a mérlegeléseket együtt tesszük meg, még akkor is, ha én nem mondom azt, hogy csináld ezt vagy azt. Tisztában vagy vele, hogy miről mit gondolok, hogy milyen állásponton vagyok, és milyen érveim vannak körülményekre, eldöntendő kérdésekre, választásokra.

Nem azért nem akarok "beleszólni" az életedbe, mert játszmázom vagy, mert átmenetinek tekintem a szerelmünket. Nem gondolom, hogy ennyi van benne, hiszen napról napra közelebb kerülünk egymáshoz, nem szabtunk határokat, élünk együtt. Kijelenthetjük, hogy boldogok vagyunk.

Viszont dolgozunk egy nagyon nehéz ügyön, és ezt is együtt tesszük. Nevezetesen, hogy neked már van családod. Ebu és te a lehető legnehezebb módját választottátok a gyereknevelésnek, a szeretetteljes környezet megteremtésének Ventele körül. Próbálsz egyensúlyozni egy pengén, közben össze-vissza kaszabolod magad és, ahogy kapálózol, megvágsz másokat is. Mindeközben úgy gondolod, hogy ez a lehető legjobb, amit tehetsz. Ez nem igaz. Mivel szerelem már nincs részedről, és Ebu is csak a kapcsolatba magába kapaszkodik, szakítsátok meg ezt a terhes, álságos, perfid viszonyt és legyetek szülők.

Számtalan érvem van, ezeket már elmondtam, persze talán nem mindet. Első és legfontosabb ebben a helyzetben a legtehetetlenebb fél, ezért őt kell a leginkább támogatni, ő Ventele. Most úgy él, hogy kiszámíthatatlan számra, hogy mikor lát téged, mikor tud veled lenni, és azt milyen minőségében tudja majd azt átélni. Gondolom a feszültség, a fáradtság ott is rányomja a bélyegét az együttlétetekre. Bármennyire is úgy hiszed, hogy a fiad előtt eltitkolhatod a valódi érzelmeidet, tévedsz. A gyerekek sokkal nyitottabbak hangulatokra vonatkozólag, még nem terheli annyi információ az agyukat, nincsenek prekoncepcióik, nem zavarja őket a tapasztalat. Millió példát fel tudok sorolni, amikor ilyen kisgyerekként és később is a szüleim boldogtalanságát éreztem. És miért lenne jobb, ha a fals érzelmi viszonyt az anyjával, őszinte szülői, partneri kapcsolattá tennéd? Egyértelműsítenéd a hármatok viszonyát, több lehetőséget teremthetnél arra, hogy együtt legyetek - kitérhetek rá részleteiben: sokkal többször idejöhetne Ventele, mint most, szaporítva így az együtt töltött napjaitok számát. Ráadásul minél nagyobb lesz, annál több lehetőséget ki tudunk használni. Na, nem véletlen e hirtelen személyjel váltás, ugyanis én teljes bizonyossággal vagyok arról, hogy szeretnék ebben benne lenni. Mint egy harmadik felnőtt, aki meghatározó lehet Ventele életében is, amennyiben az apja életében az.

Nem feledkezhetünk meg Eburól, illetve egy esetleges negyedik felnőttről, aki rajta keresztül bekúszhat az életünkbe. És az a személy - épp úgy, ahogy én - még többet tudna belepakolni ezekbe a kapcsolatokba, így alkotva családot, biztonságos környezetet, állandóságot, kiszámíthatóságot, szeretetet a kölyöknek. Nem beszélve Ebu személyes érdekeiről: munka, önmegvalósítás, valóság... segítenünk kell, mert a gyereked anyja.

Hogy nekem ez miért fontos? Kevés lenne azt mondanom, vagy neked azt hinned, hogy csupán az érzelmeim motiválnak. Gondolkodom, nem csak érzek. Nagyon sokat tanultam tőled az elmúlt két hónapban, szenzitív és intelligens a kapcsolatunk. Mindig is így képzeltem el a számomra harmonikus viszonyt, kapcsolatot, életet. Biztonságban érzem magam melletted. Két hónap bőven elég volt arra, hogy rád merjem bízni az életemet. Ez azt jelenti, hogy az életemet hajlandó vagyok veled együtt élni. És ez nem mostanra vált bizonyossá, hiszen az első pillanattól kezdve kíváncsian és nyitottam álltam előtted, mindig a legjobb lehetőséget megpróbálva. Sikeresek vagyunk ebben a szerelemben, és én ilyet még nem éltem át. Megalkuvásoktól mentes vagyok, semmi sem kényszer, semminek nem kell megfelelnem, szabad vagyok a szerelemben.

És akkor legyél te, és a te érdekeid, a te boldogságod, ami lezárja az érveimet. A legfőbb célod, hogy minél többre megtanítsd a kölyköd, hogy szeretetben tudd felnevelni, hogy azt, amit te nem kaptál meg, és most kell idegenekben meglelned, azt te meg tudd neki adni. Apja akarsz lenni, a szó jellegzetes értelmében. Az általatok kialakított helyzetben azonban ez a célod elérhetetlen. A fent említett néhány ok miatt. Ebutól nem akarsz semmit, nem szereted, idegesít, haragszol rá. Miért akarnál egy olyan emberrel fenntartani egy megtévesztő kapcsolatot, aki nem ad hozzá az életedhez, jelen pillanatban. Igen, ez csak a most, szerencsére, hiszen, ha realizálod a kapcsolatotokat, akkor neki is lesznek új lehetőségei arra, hogy a valóság igényei szerint cselekedjen. Nagyon nagy becsapás és azt hiszem gonosz dolog, valakit benne tartani egy valótlan dologban. Hiszen ő most aszerint gondolkodik, hogy ti együtt vagytok, de te nem vagy vele és már nem is akarsz. Becsapod, korlátozod a lehetőségeit. Hazudsz neki, a gyereked anyjának. Ez rossz. De feloldhatod. És most jöhetnék én, de kettőnk közül te vagy jobban tisztában azzal, hogy miként érzel, mit gondolsz a velem való kapcsolatról. Minden együtt töltött pillanatban érzem, hogy szeretsz, hiszen mutatod. Tudom, hogy számítasz rám, és megbízol bennem. Mindent megmutatsz. Csak csinálnod kell.

Nem azt mondom, hogy ez a helyzet így nem folytatható tovább, hiszen látjuk, hogy megy, csak éppen senkinek nem szerez makulátlan boldogságot. Persze olyan nincs is...
Csókollak!”

Nem várt a válasszal a férfi sem:

“Igen, azt hiszem igazad van, és úgy tűnik, hogy mindenben igazad van. Gondolkodnom kell, és eldöntenem végre, hogy mit akarok csinálni, aztán kitartani amellett, ha nem hiszek benne, vagy ha nem latom, hogy miképp lesz attól jobb nekem, akkor is. Gas”

Az utolsó sorok okozta lázas izgalom a hétvége hátralevő részében Perci gyomra tájékán maradt. Izgatottan várta a vasárnap estét, hogy a férfi hazaérjen és megölelje. Forralt bort készített, gesztenyét sütött és olyan puhává radírozta a bőrét, hogy biztos volt abban, amint a férfi hozzáér elsüllyed benne. Várta, hogy beszélgessenek, hogy ne csak a leírt szavak, de a kimondott hangok és gesztusok is alátámasszák azt, amit a férfi írt: megpróbálja.

A következő rész tartalmából: 

Miután a lélek palotáját lerombolta a hazugság, az eszelősség, eddig soha el nem ért határokat ugrott meg és elszabadult a pokol.

3 komment

Címkék: chat barátok család gyerek szex facebook szopás orális szex

Legalizált szerelem

2012.01.04. 14:05 :: trapphenci

Ezen az utolsó nyári hétvégén, Perci a rossz időre tekintettel, valamint az agyát elborító kielégíthetetlennek tűnő kíváncsiságának eleget téve, egész nap és éjjel a számítógép előtt ült és markolta az egeret: böngészte a facebookot és Gas postjait, mi érdekli ezt a férfit, mit csinál, ki ő? Sok minden kiderült számára, az azonos értékrend és világnézet, amit eddig is feltételezett, most még több bizonyítékot nyert. Imádta a férfi természetességét, ami a fotókról is visszatükröződött: számtalan képen volt félmeztelenül, testalkata tökéletes, izmai kontúrozottak, az árnyékok megmutatják, hogy valójában mekkorák. Szereti mutogatni magát - gondolta a lány -, de ezt most nagyon nem bánta! A fejében egyre csak tolultak elő a képek, illatok, hangok, amiket a férfival élt át az elmúlt napokban. Az első szexizéseiket a lány nem tudta hova elhelyezni, eddigi élményei között. A férfi teste elképesztően érzékeny volt. Soha nem tapasztalt még ilyet, finoman kellett hozzáérnie, ha nem akarta, hogy a kéj kínná változzon, minden figyelmét Gasra kellett ilyenkor összpontosítania, nem ment rutinból, nem ugyanazok az érintések voltak ezek, amiket a lány korábban adott. Gas bőre sima volt, ritka szőrzete nem zavarta meg ujjbegyeit, a szájában sem kellett a szőrszálakat kutatnia... Rajongtak azokért a pillanatokért, amikor a bőr a bőrhöz ért, imádtak elnyúlni és tetőtől talpig összeérni: Gas a hátán volt, a lány bal felkarjára feküdt, úgy használta a férfi testének ezen részét, mint egy párnát, a világ legkényelmesebb párnáját. Melle, hasa, öle a férfi oldalához simult, bal combját átvetette rajta és a két lába közé dugta a lábfejét, hogy melegen legyen.
- Bőr a bőrhöz... Mmmmh. Ez nagyon jó érzés! - szólt a férfi
- Immmháááádom! Mmmhááá...!!!!!!!!!! - kéjelgett Perci és rámászott a férfira, arcát a nyakába fúrta, Gas orra a lány ütőeréhez tapadt és csak szívta magába azt a semmivel sem összekeverhető illatot, ami annyira felizgatta, hogy a következő pillanatban, megfordította a lányt, és belényomult. Lassan, nagyon lassan nyomta Percibe a farkát, aki közben úgy érezte, hogy vaginája önálló életet él: minden milliméter után megállította a férfi előrenyomulását azzal, hogy összehúzódott.
- Lüktetsz - suttogta közben a lány fülébe és egyértelmű erőfölényét megmutatva olyan mélyre nyomta a farkát, hogy Perci, amint megérezte a végét, összerándult, gerince megfeszült, levegőt sem tudott venni, majd megremegett. Hosszan, az egész testét átjáróan, kezdve a tarkójától az ölén át a férfi köré font combjain keresztül egészen a lábfejéig, koordinálatlanul vonaglott, majd végre kirobbant a tüdejéből az eddig önkéntelenül visszafojtott légáramlat, és száját is elhagyták azok, a férfit annyira felizgató hangok. Képes volt elélvezni csupán attól, hogy Gas benne volt, mozdulnia sem kellett, csak hozzáérintette farkát a lány legbelső pontjához és, mint egy varázsütés: orgazmus. A férfit ámulatba ejtette felszabadultsága, ahogy pironkodás, minden álarc nélkül élvezte a szexet. Mielőtt Perci Phant agya kiürült, az futott át rajta, hogy ennél több nem létezhet, ez volt az utolsó gondolata a gyönyör előtt, majd kivette kezét a combjai szorításából, zúgó fejjel, erőtlen kézzel a betekert spanglija után nyúlt és rágyújtott. Miközben a füst égette a légcsövét, bejelentkezett a gmailjébe, és megnyomta a “levélírás” gombot, hosszú percekig csak bámulta a monitort. Gondolatai egyre elkalandoztak, hol azok a fülledt éjszakák jutottak eszébe, amiket az elmúlt héten éltek át közösen, hol pedig görcsberándult gyomrának a generátorát elemezte a fejében, méghozzá azt az aprócska tényezőt, ami a kérdést is létrehozta: meneküljön vagy bátran szeressen? Tudta, hogy bármelyik mellett is döntsön, minden energiájával azon lesz, hogy azt a célt elérje, amit kitűz. Ilyen volt, ha valamit csinált, azt teljes elánnal, persze rendszerint nem kapott ugyanannyit vissza, ezért sokszor elvesztette a lelkesedését. Érezte, hogy a férfi megrengette, de nem látta még tisztán, hogy mit is szeretne, arról meg pláne elképzelése sem volt, hogy Gas mit akar tőle, annak ellenére, hogy két dolgot tisztáztak: nem haverkodnak és diszfunkcionalitásban sem fognak vergődni. Tehát valaminek történnie kell.
Kint eleredt az eső, Perci hirtelen magához tért, gyorsan felszaladt az emeletre, hogy becsukja az ablakokat, betette a Bonobo új albumát és elkezdte gépelni első szerelmes levelét Gasnak:

"Tabula rasa...

Nagyon nehéz úgy írni, hogy egy fehér lap néz vissza rád. Az első levél, első szavai a legnehezebbek. Nem ismered, aki olvasni fogja. Nem tudsz a világáról. Én a tiedről egyre többet, mert figyellek. Érdekelsz.
... nem kérdés, hogy akarom-e, élvezem-e, szeretem-e. Ha ezek közül bármelyik is hiányozna, nem csinálnám. Persze van, hogy rossz, most például. Mindig azt szoktam mondani, hogy nem az időjárás van hatással a hangulatomra, hanem fordítva. Vihar van. Kicsi vihar. Tudom, megígértem, hogy elintézem, ne essen, de nem történtek jó dolgok ma a lelkemben, nagyon nem. Nem tudom, hogy mi a bajom, csak azt tudom, hogy mindent átéltem, amit elmeséltél és fáradt vagyok. Ezért egy fáradt, de masszív vihar alakult ki felettünk...
Számtalan kapcsolatom volt, ilyen-olyan, mindenféle, de ilyen helyzetben, mint most veled, még nem voltam. Nézek egy széthullott családot és megdöbbenek azon, hogy valahogy belekerültem... Nem volt még olyan férfi az életemben, akinek gyereke volt. Nekem ez tabu… Várom a vasárnapot, beszélgetnünk jó lesz!

Csókollak!”

Elküldte a levelet, és ugyanebben a pillanatban a gmail jelzett, hogy új levél érkezett, a feladó Gas. Az nem lehet, hogy máris válaszolt, és valóban csak arról volt szó, hogy a férfinak is épp tele volt a feje az elmúlt napok élményeivel és írt egy rövid üzenetet, miszerint nem látja gtalkon, de beszélgetne... Percinek beleremegett a szíve, és gyorsan belépett a chatre. Ez volt az első alkalom, hogy úgy kommunikáltak, hogy Gas a gyerekénél volt, több száz kilométerre egy olyan nő mellett, aki miatt Percinek egyre masszívabban szorított a mellkasa.

Persze ezt eszébe sem volt szóba hozni - nem is tudta beazonosítani az érzést -, valójában el is feledkezett erről a csavarásról, amint elkezdtek beszélgetni. A beszélgetés folyamatos volt, Perci csodálkozott, hogy ez hogy lehet, de nem firtatta. Nyilván nincs jelen a nő, a gyerekről közben kiderült, hogy már elaltatta. Este tíz volt, Gas elmesélte a napját a gyerekkel, a történetben az anya nem szerepelt, ezért a lányban egyre inkább erősödött a kíváncsiság, hogy vajon milyen választ fog kapni első szerelmes levelére, de nem akarta az “élőbeszéldet” megakasztani, ezért csak élvezte a férfi távoli jelenlétét, itták egymás szavait, beszélgettek az állami szektortól elkezdve a fotóművészeten át egészen a kognitív disszonanciáig mindenről, de a legfontosabb, hogy megbeszélték, másnap amikor hazaér, találkoznak. Már éjjel egy óra volt, amikor se szó, se beszéd megszűnt a kommunikáció, Perci értetlenül tekintett a képernyőre és csak várt és várt, hogy kiírja a chat: ”Gas is typing” Hamarosan így is lett, kiderült, hogy elaludt a monitor előtt.
- Megígértem magamnak, hogy legkésőbb én is egykor ágyba bújok, elköszönünk? - kérdezte Perci.
- Legyen így!
- Válaszolsz a szerelmes levélre, vagy majd beszélgetünk inkább? Biztos fáradt vagy... - kérdezte, önmagához képest némi félelemmel.
- A beszélgetés jobb ötletnek tűnik, de az olvasás megvolt;) - fejezte ki a férfi, hogy szívesebben tárgyalná meg ezeket a dolgokat élőszóban. - Vasárnap négy körül szeretnék indulni - bár nem fog menni -, hétre nálad lehetek...
- Megbeszéltük! Jó éjt csókok!

Miután elköszöntek, Perci álmodozó mosollyal az arcán lecsukta a laptopot, és felmászott az emeletre, hogy elnyúljon az ágyán. Fáradt volt, sokat várta ma a férfit, hogy legalább online együtt tölthessenek egy kis időt. A szemei égtek, de boldog volt, mert bár fizikailag távol volt a férfi, mégis tudtak beszélgetni, ami a kapcsolatok kezdetén olyan nagyon izgalmas tevékenység. Várta a másnapot, becsukta a szemét, Gas kedves és iszonyú széles széles mosolygó fejét látta maga előtt, tökéletesen ívelt, gömbölyű koponyával, ami Perci koponyafétisét a legnagyobb teljességgel elégítette ki - ezzel az álomképpel aludt el.

Másnap Perci korán ébredt, vasárnap volt, mégsem lustálkodott, egyébként sem volt szokása, de ma különösen sok a tennivalója. Az éjjel megálmodta, hogy leveszi a férfit a lábáról és azt fogja tenni, minden pillanatba, amire csak vágyik, nem fontolja meg, hogy helyénvaló-e, csak az érzelmeire hallgat majd. Így hát, miután az ezer éves kotyógójában lefőzte az első maxi adag kávéját és elindította a napját, felöltözött és eltekert a piacra, hogy bevásároljon gyümölcsből, ennivalóból. A délután hamar elérkezett, Perci megsütötte a kacsát, amit vett, párolt hozzá szilvát, fekete rizst főzött és várta, hogy hívja Gas, hogy már a városban van. Az este pont úgy telt, ahogy minden lány megálmodja: boldog mosolyok, hosszú csókolózások és mozdulatlan pillanatok, amivel a gyönyört igyekeztek jobban kitolni, mint amennyi ideig az rendesen tart... Sokat beszélgettek, ismerkedtek egymás gondolataival, testével és álmaival. Ezen az estén megszületett kettejükből valami közös dolog, aminek innentől kezdve mindketten örömmel hódoltak, ők voltak a “mi”.

Hétfőn korán indult a hét. Ötkor csörgött a telefon először, hogy ébredjenek. Perci már az első pittyegést követően felébredt, mindig ő nyomta “szundi”-ra az ébresztőt. Volt tíz perce, hogy simogatásával, szájával gyengéden felébressze a férfit. A következő jelzésig a férfi feje búbjától az ágyékáig végigpuszilta. Amikor a takarónak a széléhez ért, ami épp csak a férfi öle fölé volt húzva, észrevette a farka kőkemény. Perci bal kezével felhajtotta a paplant, jobbjára felkönyökölt és anélkül, hogy kezével hozzáért volna, a szájába vette a férfit és fel-le mozgott rajta, mint egy ingaóra, lassan, másodpercről másodpercre változtatva a mozgásának az irányát, fel, s le... A lány egyszer csak megérezte a férfi meleg kezét a hátán, felnézett, de közben szorosan a farkára tapadt a szájával és elmosolyodott, csupán a szemével köszöntötte a férfit, aki ránézett, elmosolyodott, szemeit az égnek fordította és becsukta:
- Mmmmmh, jó reggelt! - mosolyogta bele a reggeli fényekbe első szavait a lányhoz, erre Perci felbátorodott és sokkal intenzívebben kezdte szopni Gast. Érezte, hogy a lélegzetvétele sűrűbb és rövidebb ciklusú lett, ekkor nagyon lassan okozott neki örömet, szinte mozdulatlanul tartotta a férfi faszát a ajkai között, és csak a nyelvével simogatta addig, amíg az tele nem lőtte a lány száját.
- Neked is jó reggelt!
- Mmmmhááháháhááhááá! - nevetett a férfi és magához húzta a felhevült, puha, reggeli testét a nőnek.

Gas kiment a repülőtérre, hogy legfrissebb projektmunkáját végezze estig, miközben tekert az országúton azon agyalt, hogy vajon jó ötlet volt-e az imént elfogadni a lány lakásának a kulcsát, és hogy fog kimászni a létrejött helyzetből. Tartott tőle, hogy baj lesz...
Perci egész nap turbőnőként tevékenykedett, mosolyogva dolgozott, motivációkkal teli az új magazinon, aminek az indulása hat hónapon belül várható. Este hét körül csörgött a telefonja, Gas volt:
- Szevassz! Mi jót csinálsz?
- Dolgoztam eddig, most pedig várom az est további részét...
- Van kedved hétfőfelejtőre jönni velem, Billyékhez? Elég sokan lesznek, megismerkedhetsz sok-sok érdekes emberrel!
A lány majdnem lefolyt a fotelről, ahogy beleélte magát, hogy a férfi barátaival töltheti az estét. Számtalan apró információ a környezetéről, ami mind-mind őt egészíti ki. Perci prekoncepciói - mint sok más esetben sem -, nem állták meg a helyüket, ugyanis ez az este, Gas barátaival való találkozás, még több puzzle-darabot hintett erre a átláthatatlanul nagy felületre, ami körülöttük kialakult. A lány az este folyamát többször is úgy érezte, hogy egy hatalmas tér közepén áll egyedül, elveszve és körülötte egyre csak gyűlnek az emberek, arcok, kapcsolatok, és utóbbiak átláthatatlan kuszaságban fonódnak Gas élete köré. Többen voltak ott, akik ismerték őt, a családját, Ebunak is barátai voltak, a gyerekkel is találkoztak. Mivel a férfi a lehető legnagyobb természetességgel, minden presszió nélkül hívta a lányt, így ő joggal gondolhatta azt, hogy tisztázni készül a kialakult helyzetet az életében, nem bánja ha kiderül, hogy új kapcsolata van. Ha jobban belegondolt, valójában ez teljesen normális: emberek találkoznak, egy darabig egymás mellett mennek, majd elválnak, az utód, ami összeköt innentől kezdve, és nem akadályozza meg, hogy bármelyik tagja is ennek a régi párosnak szerelembe éljen egy másik emberrel. Kultúrlények vagyunk végülis... Segítségére is lehetünk egymás boldogulásában. - elmélkedett, miközben ki tudja hányadik vodka-szódát töltette magának a háziakkal. A biztonság kedvéért, amikor négyszemközt maradtak, Perci rákérdezett:
- Nem lesz ebből baj? Nem beszéltél még erről személyesen Ebunak, ha más által derül ki számára a kapcsolatunk...
- Ha kiderül, hát kiderül! Legalább vége lesz ennek a rémálomnak! - vágott a szavába a férfi, majd kézenfogta és együtt bementek a társaságba, demonstrálva mintegy azt amit az előbb deklaráltak.

 

A következő részt január 11én olvashatjátok! 

Szólj hozzá!

Címkék: chat szex online vodka szerelem marihuána szopás spangli orális szex szex pózok

süti beállítások módosítása