Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

100 fallosz rövid története

Lassan tíz éve gyűjtögetem a sztorikat, jegyzetelek, analizálok, levelezek, egyszóval írom a 100 fallosz rövid története című kötetemet. Miért pont 100? Mert olyan nagyon egész! A regény is egész akar lenni, mint az élet. Természetesen kapcsolatokról, mély vagy éppen felszínes érzelmekről írok. Az egyedüllétről, a családtalan sorsról, a nevetésről, a saját magamba vetett, megrendithetetlen bizalomról, életről és tapasztalásról. A történetek elmesélnek mélyfilozófiai téziseket, de érzelmes és naturális szexmeséket is, mindemögé olyan jó odatenni a pszichológiát, a társadalmunkat és a szerelmet. A történet a 80-as években kezdődik, de a mesék amelyek köré szőttem napjainkban történnek. Tanulságos lesz? Más. Furcsa? Lehet, de nem minősít. Szeretném kipróbálni rajtatok 30+os nők, hogy megtudjam, érdemes-e belehúzni, 33 évesen végre éretten befejezni, kiadót keresni és megvalósítani az álmaimat vagy... menjek férjhez és szüljek négyet? Mától hetente egy alkalommal, részéletekben megosztok veletek egy történetet a 100-ból, olvassatok, hogy 2012 legrövidebb napján már a kezetekbe tudjátok fogni papír alapon is. Figyelem: Az itt bemutatott történet és szereplői csupán a fantázia szüleményei, a valósággal semmilyen párhuzamba nem állíthatók.


Legalizált szerelem

2012.01.04. 14:05 :: trapphenci

Ezen az utolsó nyári hétvégén, Perci a rossz időre tekintettel, valamint az agyát elborító kielégíthetetlennek tűnő kíváncsiságának eleget téve, egész nap és éjjel a számítógép előtt ült és markolta az egeret: böngészte a facebookot és Gas postjait, mi érdekli ezt a férfit, mit csinál, ki ő? Sok minden kiderült számára, az azonos értékrend és világnézet, amit eddig is feltételezett, most még több bizonyítékot nyert. Imádta a férfi természetességét, ami a fotókról is visszatükröződött: számtalan képen volt félmeztelenül, testalkata tökéletes, izmai kontúrozottak, az árnyékok megmutatják, hogy valójában mekkorák. Szereti mutogatni magát - gondolta a lány -, de ezt most nagyon nem bánta! A fejében egyre csak tolultak elő a képek, illatok, hangok, amiket a férfival élt át az elmúlt napokban. Az első szexizéseiket a lány nem tudta hova elhelyezni, eddigi élményei között. A férfi teste elképesztően érzékeny volt. Soha nem tapasztalt még ilyet, finoman kellett hozzáérnie, ha nem akarta, hogy a kéj kínná változzon, minden figyelmét Gasra kellett ilyenkor összpontosítania, nem ment rutinból, nem ugyanazok az érintések voltak ezek, amiket a lány korábban adott. Gas bőre sima volt, ritka szőrzete nem zavarta meg ujjbegyeit, a szájában sem kellett a szőrszálakat kutatnia... Rajongtak azokért a pillanatokért, amikor a bőr a bőrhöz ért, imádtak elnyúlni és tetőtől talpig összeérni: Gas a hátán volt, a lány bal felkarjára feküdt, úgy használta a férfi testének ezen részét, mint egy párnát, a világ legkényelmesebb párnáját. Melle, hasa, öle a férfi oldalához simult, bal combját átvetette rajta és a két lába közé dugta a lábfejét, hogy melegen legyen.
- Bőr a bőrhöz... Mmmmh. Ez nagyon jó érzés! - szólt a férfi
- Immmháááádom! Mmmhááá...!!!!!!!!!! - kéjelgett Perci és rámászott a férfira, arcát a nyakába fúrta, Gas orra a lány ütőeréhez tapadt és csak szívta magába azt a semmivel sem összekeverhető illatot, ami annyira felizgatta, hogy a következő pillanatban, megfordította a lányt, és belényomult. Lassan, nagyon lassan nyomta Percibe a farkát, aki közben úgy érezte, hogy vaginája önálló életet él: minden milliméter után megállította a férfi előrenyomulását azzal, hogy összehúzódott.
- Lüktetsz - suttogta közben a lány fülébe és egyértelmű erőfölényét megmutatva olyan mélyre nyomta a farkát, hogy Perci, amint megérezte a végét, összerándult, gerince megfeszült, levegőt sem tudott venni, majd megremegett. Hosszan, az egész testét átjáróan, kezdve a tarkójától az ölén át a férfi köré font combjain keresztül egészen a lábfejéig, koordinálatlanul vonaglott, majd végre kirobbant a tüdejéből az eddig önkéntelenül visszafojtott légáramlat, és száját is elhagyták azok, a férfit annyira felizgató hangok. Képes volt elélvezni csupán attól, hogy Gas benne volt, mozdulnia sem kellett, csak hozzáérintette farkát a lány legbelső pontjához és, mint egy varázsütés: orgazmus. A férfit ámulatba ejtette felszabadultsága, ahogy pironkodás, minden álarc nélkül élvezte a szexet. Mielőtt Perci Phant agya kiürült, az futott át rajta, hogy ennél több nem létezhet, ez volt az utolsó gondolata a gyönyör előtt, majd kivette kezét a combjai szorításából, zúgó fejjel, erőtlen kézzel a betekert spanglija után nyúlt és rágyújtott. Miközben a füst égette a légcsövét, bejelentkezett a gmailjébe, és megnyomta a “levélírás” gombot, hosszú percekig csak bámulta a monitort. Gondolatai egyre elkalandoztak, hol azok a fülledt éjszakák jutottak eszébe, amiket az elmúlt héten éltek át közösen, hol pedig görcsberándult gyomrának a generátorát elemezte a fejében, méghozzá azt az aprócska tényezőt, ami a kérdést is létrehozta: meneküljön vagy bátran szeressen? Tudta, hogy bármelyik mellett is döntsön, minden energiájával azon lesz, hogy azt a célt elérje, amit kitűz. Ilyen volt, ha valamit csinált, azt teljes elánnal, persze rendszerint nem kapott ugyanannyit vissza, ezért sokszor elvesztette a lelkesedését. Érezte, hogy a férfi megrengette, de nem látta még tisztán, hogy mit is szeretne, arról meg pláne elképzelése sem volt, hogy Gas mit akar tőle, annak ellenére, hogy két dolgot tisztáztak: nem haverkodnak és diszfunkcionalitásban sem fognak vergődni. Tehát valaminek történnie kell.
Kint eleredt az eső, Perci hirtelen magához tért, gyorsan felszaladt az emeletre, hogy becsukja az ablakokat, betette a Bonobo új albumát és elkezdte gépelni első szerelmes levelét Gasnak:

"Tabula rasa...

Nagyon nehéz úgy írni, hogy egy fehér lap néz vissza rád. Az első levél, első szavai a legnehezebbek. Nem ismered, aki olvasni fogja. Nem tudsz a világáról. Én a tiedről egyre többet, mert figyellek. Érdekelsz.
... nem kérdés, hogy akarom-e, élvezem-e, szeretem-e. Ha ezek közül bármelyik is hiányozna, nem csinálnám. Persze van, hogy rossz, most például. Mindig azt szoktam mondani, hogy nem az időjárás van hatással a hangulatomra, hanem fordítva. Vihar van. Kicsi vihar. Tudom, megígértem, hogy elintézem, ne essen, de nem történtek jó dolgok ma a lelkemben, nagyon nem. Nem tudom, hogy mi a bajom, csak azt tudom, hogy mindent átéltem, amit elmeséltél és fáradt vagyok. Ezért egy fáradt, de masszív vihar alakult ki felettünk...
Számtalan kapcsolatom volt, ilyen-olyan, mindenféle, de ilyen helyzetben, mint most veled, még nem voltam. Nézek egy széthullott családot és megdöbbenek azon, hogy valahogy belekerültem... Nem volt még olyan férfi az életemben, akinek gyereke volt. Nekem ez tabu… Várom a vasárnapot, beszélgetnünk jó lesz!

Csókollak!”

Elküldte a levelet, és ugyanebben a pillanatban a gmail jelzett, hogy új levél érkezett, a feladó Gas. Az nem lehet, hogy máris válaszolt, és valóban csak arról volt szó, hogy a férfinak is épp tele volt a feje az elmúlt napok élményeivel és írt egy rövid üzenetet, miszerint nem látja gtalkon, de beszélgetne... Percinek beleremegett a szíve, és gyorsan belépett a chatre. Ez volt az első alkalom, hogy úgy kommunikáltak, hogy Gas a gyerekénél volt, több száz kilométerre egy olyan nő mellett, aki miatt Percinek egyre masszívabban szorított a mellkasa.

Persze ezt eszébe sem volt szóba hozni - nem is tudta beazonosítani az érzést -, valójában el is feledkezett erről a csavarásról, amint elkezdtek beszélgetni. A beszélgetés folyamatos volt, Perci csodálkozott, hogy ez hogy lehet, de nem firtatta. Nyilván nincs jelen a nő, a gyerekről közben kiderült, hogy már elaltatta. Este tíz volt, Gas elmesélte a napját a gyerekkel, a történetben az anya nem szerepelt, ezért a lányban egyre inkább erősödött a kíváncsiság, hogy vajon milyen választ fog kapni első szerelmes levelére, de nem akarta az “élőbeszéldet” megakasztani, ezért csak élvezte a férfi távoli jelenlétét, itták egymás szavait, beszélgettek az állami szektortól elkezdve a fotóművészeten át egészen a kognitív disszonanciáig mindenről, de a legfontosabb, hogy megbeszélték, másnap amikor hazaér, találkoznak. Már éjjel egy óra volt, amikor se szó, se beszéd megszűnt a kommunikáció, Perci értetlenül tekintett a képernyőre és csak várt és várt, hogy kiírja a chat: ”Gas is typing” Hamarosan így is lett, kiderült, hogy elaludt a monitor előtt.
- Megígértem magamnak, hogy legkésőbb én is egykor ágyba bújok, elköszönünk? - kérdezte Perci.
- Legyen így!
- Válaszolsz a szerelmes levélre, vagy majd beszélgetünk inkább? Biztos fáradt vagy... - kérdezte, önmagához képest némi félelemmel.
- A beszélgetés jobb ötletnek tűnik, de az olvasás megvolt;) - fejezte ki a férfi, hogy szívesebben tárgyalná meg ezeket a dolgokat élőszóban. - Vasárnap négy körül szeretnék indulni - bár nem fog menni -, hétre nálad lehetek...
- Megbeszéltük! Jó éjt csókok!

Miután elköszöntek, Perci álmodozó mosollyal az arcán lecsukta a laptopot, és felmászott az emeletre, hogy elnyúljon az ágyán. Fáradt volt, sokat várta ma a férfit, hogy legalább online együtt tölthessenek egy kis időt. A szemei égtek, de boldog volt, mert bár fizikailag távol volt a férfi, mégis tudtak beszélgetni, ami a kapcsolatok kezdetén olyan nagyon izgalmas tevékenység. Várta a másnapot, becsukta a szemét, Gas kedves és iszonyú széles széles mosolygó fejét látta maga előtt, tökéletesen ívelt, gömbölyű koponyával, ami Perci koponyafétisét a legnagyobb teljességgel elégítette ki - ezzel az álomképpel aludt el.

Másnap Perci korán ébredt, vasárnap volt, mégsem lustálkodott, egyébként sem volt szokása, de ma különösen sok a tennivalója. Az éjjel megálmodta, hogy leveszi a férfit a lábáról és azt fogja tenni, minden pillanatba, amire csak vágyik, nem fontolja meg, hogy helyénvaló-e, csak az érzelmeire hallgat majd. Így hát, miután az ezer éves kotyógójában lefőzte az első maxi adag kávéját és elindította a napját, felöltözött és eltekert a piacra, hogy bevásároljon gyümölcsből, ennivalóból. A délután hamar elérkezett, Perci megsütötte a kacsát, amit vett, párolt hozzá szilvát, fekete rizst főzött és várta, hogy hívja Gas, hogy már a városban van. Az este pont úgy telt, ahogy minden lány megálmodja: boldog mosolyok, hosszú csókolózások és mozdulatlan pillanatok, amivel a gyönyört igyekeztek jobban kitolni, mint amennyi ideig az rendesen tart... Sokat beszélgettek, ismerkedtek egymás gondolataival, testével és álmaival. Ezen az estén megszületett kettejükből valami közös dolog, aminek innentől kezdve mindketten örömmel hódoltak, ők voltak a “mi”.

Hétfőn korán indult a hét. Ötkor csörgött a telefon először, hogy ébredjenek. Perci már az első pittyegést követően felébredt, mindig ő nyomta “szundi”-ra az ébresztőt. Volt tíz perce, hogy simogatásával, szájával gyengéden felébressze a férfit. A következő jelzésig a férfi feje búbjától az ágyékáig végigpuszilta. Amikor a takarónak a széléhez ért, ami épp csak a férfi öle fölé volt húzva, észrevette a farka kőkemény. Perci bal kezével felhajtotta a paplant, jobbjára felkönyökölt és anélkül, hogy kezével hozzáért volna, a szájába vette a férfit és fel-le mozgott rajta, mint egy ingaóra, lassan, másodpercről másodpercre változtatva a mozgásának az irányát, fel, s le... A lány egyszer csak megérezte a férfi meleg kezét a hátán, felnézett, de közben szorosan a farkára tapadt a szájával és elmosolyodott, csupán a szemével köszöntötte a férfit, aki ránézett, elmosolyodott, szemeit az égnek fordította és becsukta:
- Mmmmmh, jó reggelt! - mosolyogta bele a reggeli fényekbe első szavait a lányhoz, erre Perci felbátorodott és sokkal intenzívebben kezdte szopni Gast. Érezte, hogy a lélegzetvétele sűrűbb és rövidebb ciklusú lett, ekkor nagyon lassan okozott neki örömet, szinte mozdulatlanul tartotta a férfi faszát a ajkai között, és csak a nyelvével simogatta addig, amíg az tele nem lőtte a lány száját.
- Neked is jó reggelt!
- Mmmmhááháháhááhááá! - nevetett a férfi és magához húzta a felhevült, puha, reggeli testét a nőnek.

Gas kiment a repülőtérre, hogy legfrissebb projektmunkáját végezze estig, miközben tekert az országúton azon agyalt, hogy vajon jó ötlet volt-e az imént elfogadni a lány lakásának a kulcsát, és hogy fog kimászni a létrejött helyzetből. Tartott tőle, hogy baj lesz...
Perci egész nap turbőnőként tevékenykedett, mosolyogva dolgozott, motivációkkal teli az új magazinon, aminek az indulása hat hónapon belül várható. Este hét körül csörgött a telefonja, Gas volt:
- Szevassz! Mi jót csinálsz?
- Dolgoztam eddig, most pedig várom az est további részét...
- Van kedved hétfőfelejtőre jönni velem, Billyékhez? Elég sokan lesznek, megismerkedhetsz sok-sok érdekes emberrel!
A lány majdnem lefolyt a fotelről, ahogy beleélte magát, hogy a férfi barátaival töltheti az estét. Számtalan apró információ a környezetéről, ami mind-mind őt egészíti ki. Perci prekoncepciói - mint sok más esetben sem -, nem állták meg a helyüket, ugyanis ez az este, Gas barátaival való találkozás, még több puzzle-darabot hintett erre a átláthatatlanul nagy felületre, ami körülöttük kialakult. A lány az este folyamát többször is úgy érezte, hogy egy hatalmas tér közepén áll egyedül, elveszve és körülötte egyre csak gyűlnek az emberek, arcok, kapcsolatok, és utóbbiak átláthatatlan kuszaságban fonódnak Gas élete köré. Többen voltak ott, akik ismerték őt, a családját, Ebunak is barátai voltak, a gyerekkel is találkoztak. Mivel a férfi a lehető legnagyobb természetességgel, minden presszió nélkül hívta a lányt, így ő joggal gondolhatta azt, hogy tisztázni készül a kialakult helyzetet az életében, nem bánja ha kiderül, hogy új kapcsolata van. Ha jobban belegondolt, valójában ez teljesen normális: emberek találkoznak, egy darabig egymás mellett mennek, majd elválnak, az utód, ami összeköt innentől kezdve, és nem akadályozza meg, hogy bármelyik tagja is ennek a régi párosnak szerelembe éljen egy másik emberrel. Kultúrlények vagyunk végülis... Segítségére is lehetünk egymás boldogulásában. - elmélkedett, miközben ki tudja hányadik vodka-szódát töltette magának a háziakkal. A biztonság kedvéért, amikor négyszemközt maradtak, Perci rákérdezett:
- Nem lesz ebből baj? Nem beszéltél még erről személyesen Ebunak, ha más által derül ki számára a kapcsolatunk...
- Ha kiderül, hát kiderül! Legalább vége lesz ennek a rémálomnak! - vágott a szavába a férfi, majd kézenfogta és együtt bementek a társaságba, demonstrálva mintegy azt amit az előbb deklaráltak.

 

A következő részt január 11én olvashatjátok! 

Szólj hozzá!

Címkék: chat szex online vodka szerelem marihuána szopás spangli orális szex szex pózok

Egy másik valóság

2011.12.21. 06:56 :: trapphenci

Párás, kellemesen hűvös volt az augusztusi éjszaka, az emberáradat a kordonok között hömpölygött a városba közlekedő vonat megállójához. A hajnali tömeg kedélyállapota, már közel sem volt olyan magasan, mint a korábbi órák hangulat-hullámainak a tajtékjai: a legtöbben enerváltan, mások utolsó erejüket összeszedve lendületesen haladtak a megálló felé. Perci Phant is a tömeggel tartott, gondolataiban épp annak az előnyeit próbálta összeszedni, hogy nem bringával jött a fesztiválra. Korábban minden évben kerékpárral érkezett, hiszen ez a "legdemokratikusabb közlekedési eszköz", a hétköznapokon is ezt használja arra, hogy eljusson A-ból B-be, de most a barátaira és az előre elképzelt bemindenezett állapotára tekintettel, a városi tömegközlekedésre hagyatkozott. Úgy tervezte, hogy semmit nem utasít el ezen az estén és mindent szabadon megenged magának, ezért felelősséget sem akart vállalni, még a bringájáért sem, inkább otthon hagyta lógni. Perci már vagy egy évtizede kizárólag hivatalból jár ki a kontinens egyik legnépszerűbb zenei fesztiváljára, az idei volt az első alkalom, hogy nem tartozott semmilyen kulturális cikkel, beszámolóval, kritikával egyetlen sajtóorgánumnak sem. Ehhez képest feltűnően józanul vonult a vonat megállója felé, ami reményei szerint biztosít számára egy ülőhelyet is. Fáradt volt, bár csak ezt az egy estét töltötte a fesztiválon, míg korábban, mind a hét éjszakát végigdolgozta, most ez az egy, szabadon eltölthető este is lezúzta kicsit, semmi nem emlékeztette már a fesztiválból arra, amit megszeretett benne eredetileg. Mire ezek a gondolatok végigpörögtek Perci fejében, el is ért a megállóhoz, barátai körülötte, mindenki a szerelvényt leste, hátha felbukkan a távolban. Már világos volt, kelt fel a nap, az ég elképesztő kék és narancssárga, ahogy kelet felé fordult beleakadt a tekintete egy tarfejű, jobb kezét felkötve viselő férfi szemein és viszont. Egyetlen mosoly megváltoztatta a világot: a férfi visszamosolygott, majd Perci - a lányos normáktól eltérően - nem zavartan elfordult, hanem határozottan odalépett a férfihoz és máris beszélgetésbe kezdtek.

- Hello, mi történt a karoddal? - mi mást kérdezhetett volna, nem kellett ürügyet gyártani. 

- Szia! Hát ez egy hosszú történet, de szívesen elmesélem! - a srác nyitott és érdeklődő tekintete szinte azonnal beleivódott Perci agyába. 

A férfit körülvevő és Perci barátai kiestek mindkettejük látó- és hallóteréből, és amíg megérkezett a helyi érdekű vasút, ők eljutottak a beszélgetésben az ambient zenétől a kínai orvoslásig. Az érdeklődés kölcsönös volt. Amikor megérkezett a vonat, egy papírra felírta a nevét: Perci Phant - arra számított, hogy a férfi megkeresi az online térben. Ő, mint minden más ember, amikor látta a lány nevét, szintén rákérdezett, akárcsak a többiek, hogy ez a valós neve? ... és Perci lecke-felmondó hanglejtésben eldarálta, hogy mi a helyzet a nevével: Percifield nevet kapta anyjától, de rettentő régóta Perci Phantként ismeri mindenki. 

Hazafelé tartva Perci meglepetten tapasztalta, hogy agyban még mindig a megállóban áll Gasszal. Nem volt biztos a vezeték nevében... Hazaérve még a cipőjét sem rúgta le, egyenesen a laptopjához ment és benyomta. Amíg bootolt a gép, lezuhanyozott, utálta amikor egy-egy szabadtéri party után a bőrén a por mint valami láthatatlan bevonat volt jelen. Míg tusolt a szürkevíz felhasználásainak a lehetősége és technikai kivitelezése futott át az agyán, gyorsan leszappanozta a testét, leöblítette, majd ahogy volt, csurom vizesen, beburkolózott hatalmas, fehér frottír köntösébe és nedves nyomokat hagyva a padlón kicsattogott a fürdőszobából. Az egész nem volt három perc. Lehuppant kedvenc foteljébe, ölébe vette a laptopját és elindított egy zenei rádiót, bejelentkezett a közösségi oldalakra, a levelezőrendszerébe - mielőtt lefeküdt össze akarta szedni a következő napjait. Szabadúszóként soha nem kapcsolta le a munka szektort az agyába, de nem a pénz miatt, csupán önmegvalósítani akart. Minden magasztos célját véghez vinni, tudta egyedül kell csinálnia, senki nem valósíthatja meg őt. Míg átfutotta a híreket, egy pamaccsal letörölte szeméről a maradék festéket, tekert egy cigit és hátradőlt. 

Amikor a facebook kék logója felvillant, majd a bejelentkezést követően a kapcsolati kéréseket  jelző ikon, az indexszámmal, izgatottan nyitotta meg, hogy a sok-sok ember közül, akivel az este folyamán megismerkedett, ki az, aki nem akarja feledni a röpke találkozást, és máris kommunikációs csatornát nyit. Gas R. Nadyan, ő volt, a kopasz proli a megállóból. Amikor Perci meglátta a punk profilképét, elmosolyodott és megnyomta az üzeneteket gombot. A levél tárgya a helyet jelölte, a kenyérszöveg ennyi volt: “Találkozzunk!” A levelet bátran elküldte, nem szokott hezitálni, a bátorság az esetek döntő többségében sikerre vitték álmait. Levelének tömörsége, funkciójának maximálisan megfelelve kifejezte a lány abbéli szándékát, hogy kíváncsi a fiúra. Ezzel a gondolattal feküdt bele a délelőttbe, hogy koraestig fel se ébredjen. Üzenete célba ért és válaszul egy részletes beosztás jött, valamint az, hogy az időrendben szereplő tevékenységeket, hol fogja elkövetni. Telefonszám, e-mailcím, lakcím, minden elérhetőség... Nos, akkor ő is kíváncsi, konstatálta Perci és elkezdte nézegetni Gas fotóit a facebookon. Még a tizedik képhez sem érkezett el, amikor egy egészen apró lényt fedezett fel az egyik fotón. Kicsit közelebb hajolt a monitorhoz és elfehéredő ujjakkal markolta az egeret. 

- Gyereked van... ? - tette fel önmagának, de jól hallhatóan a kérdést. 


A következő rész tartalmából: 

Kiderül, hogy Perci miért megy szembe minden eddigi elvével és hogyan találja meg a számára tökéletes férfit, akivel az első szexizéseket követően merőben megváltozott még az orgazmusa is... 

 

 

 

 

1 komment

Címkék: gyerek szex facebook szerelem ismerkedés találkozás

süti beállítások módosítása